Világszerte elterjedt ünnep, ám főleg az angolszász országokban, Angliában, Ausztráliában és az Egyesült Államokban él intenzíven (angolul: Valentine's Day). Az 1990-es évektől kezdődően hazánkban is nagy népszerűségnek örvend, elsősorban a fiatalok körében, akik ezen a napon megajándékozzák szerelmüket.
A keresztény naptár szerint február 14-én ünnepeljük Valentin, avagy Szent Bálint napját. Ehhez az
ünnephez is számos hagyomány, babona, hiedelem és szokás fűződik. Sőt a Bálint napi időjárás jóslással is bírt, például a terméshozamra vonatkozóan. Úgy tartották, ha egy fiatal lány előző este temetőbe megy, megláthatja leendő férjét.
Hasonlóan a Halloween-hez, a Valentin-nap mint a szerelmesek ünnepe is nyugatról szivárgott be Magyarországba. Ismeretes, hogy a katolikus pap, Valentin titkos szertartásokon eskette össze a szerelmeseket, így vált a jegyesek védőszentjévé. Talán kevesen tudják, de a fiatal házasoké, az epilepsziásoké és a hasfájósaké is - ez már kevésbé romantikus. 496-ban rendelték el először, hogy Szent Bálint napját február 14-én ünnepeljék, mégis a 14. századtól kezdett terjedni Angliában és Franciaországban. Az amerikaiak az 1700-as évektől kezdték a kézírásos "valentine"-okat írni, az első tömegszériában készült lapok viszont az 1840-es években jelentek meg. A 19. században már üdvözlőkártyákat is küldtek egymásnak a szerelmesek ezen a napon. A II. világháború után Németországban is elterjedt, a szerelmesek virággal köszöntették egymást Valentin-napon. Finnországban az az elterjedt, hogy Valentin-nap alkalmával inkább a barátok üdvözlik egymást levelezőlapokon. Jelenleg nagyjából egymilliárd Valentin-napi üdvözletet juttatnak el egymáshoz a szerelmesek, akiknek az ünnepévé alakult fokozatosan a Valentin-nap. Ezzel a számmal a kb. 2,6 milliárdos forgalmú karácsony mögött a második helyen áll ez az ünnep.
Akárcsak a karácsony esetében, a Bálint-napnál is felmerül, hogy a római katolikus egyház tudatosan helyezett-e egy pogány ünnep közelébe egy fontos keresztény napot. Érdekesség ugyanis, hogy az ókorból eredő ünnepet február 14-én ünnepeljük, pontosan egy nappal az ókori Római Birodalomban kedvelt Lupercalia ünnepe előtti napon. Lupercus pásztoristen napján szokás volt "szerelmi sorshúzással" összeboronálni a párokat. Ez az ünnep Lupercus és Faunus isteneken kívül a Rómát alapító testvérpár, Romulus és Rémus tiszteletére megrendezett esemény. A pogány ünnep központjában a Lupercal nevű barlang áll - a monda szerint itt szoptatta egy farkas a két fiút, akik később megalapították a legendás várost. A Lupercalia a római tavaszkezdet, a megtisztulás ünnepe, a rossz kiűzése és a tél végének megünneplése volt.
A história sajnos a múlt homályába vész, ugyanis arra a kérdésre, hogy ki volt pontosan ez a Valentin, azaz Bálint, aki köré a hagyomány épül, nincsen pontos válasz. Illetve van, csak egy kicsit körülményes: valójában nem egy, hanem két azonos nevű személyről van szó, sőt az is közös bennük, hogy mindketten a 3. században éltek és vértanúhalált szenvedtek. Az egyik római pap volt, a másik egy - Rómához közeli - város, Terni püspöke. Feltehetőleg előbbi személyéhez kötődik az ünnep, akit 269. február 14-én végeztek ki és vált a szerelmesek védőszentjévé többek között azzal a szokásával, hogy az ifjú római házasokat saját kertjéből szedett virágcsokorral örvendeztette meg. Ez önmagában nem lett volna szörnyű gaztett, ám a pap olyan szerelmespárokat is összeadott, akiknek az akkori császári parancsok értelmében nem lett volna szabad házasságra lépni, így például katonákat is. A hagyomány úgy tartja, Bálint a hite erejével visszaadta egy vak lánynak a látását, s mielőtt kivégezték volna, egy búcsúüzenetet hagyott számára, melyet így írt alá: "A Te Bálintod." A történet szerint tehát innen ered a Valentin-napi üzenetküldés leggyakoribb, levélben történő formája. Hogy ebből mi igaz és mi nem, azt gondolom, senkinek nem dolga eldönteni, hozzátartozik az idealizált történethez.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése